2015. március 3-án Szegeden szerveztük meg Magyarországon az első, kifejezetten a kézműveseknek szóló szakmai napot. Egy szakmai nap, amely a gyümölcsöző kézműves vállalkozás elindításához szükséges segítséget nyújtotta.

A vendégek között voltak akik natúr kozmetikumokkal foglalkoznak, voltak textilesek, köztük textilbabák készítője és horgoló kézműves. Voltak az esküvők szükséges kellékeinek készítői, volt méhész és levendula kertész, ékszerkészítők és tortaékszer készítő. Szóval nagyon színes csapat gyűlt ezen a napon össze.
Az idővel küzdöttünk, mert annyi információt hoztak és adtak át az előadók, sok ötlete, tanácsot, módszert ismertünk meg.

Már az előadások közben, a kapcsolatépítő szünetekben, aztán e-mailekben a szakmai nap után is sok pozitív visszajelzést kaptunk, és folytatjuk elkezdett munkánkat.
Nehéz így egy weboldalon visszaadni a hangulatot, az érzéseket, de talán a képek tükrözik ezt.
A facebook oldalunkon folyamatosan tudósítottunk az előkészületekről. Telekocsikat szerveztünk meg, hogy a távolabbról érkezők egy autóval tudjanak jönni, ha ők is így akarják Így akarták 🙂

keszulodes3_blogCsomagolás, készülődés

andi_blogCsiszár Andrea még hajnalban is jegyzeteli, hogy el ne felejtsük! Andi arról tartott egy nagyon hasznos előadást, hogy mivel és hogyan készülj, ha offline kézműves vásárba mész.

evi_blogA regisztrációra előkészülünk, mert hamarosan érkeznek a résztvevők. Délután arról beszéltem (Benke Éva) a résztvevőknek, hogy milyen arculati megoldásokat tudnak használni, amikor még a kezdeteknél tartanak a kézműves vállalkozásukkal. A második blokkot pedig arról állítottam össze, hogy milyen arculati elemek vannak még, ami használható. Sok ötletet, tippet adtam az előadásomban.

agi_blogVida Ágnes előadása után körbevették az asztalukat, a beszélgetés folytatódott.

vida_agi_eloadasaÁgi arról beszélt nekünk, hogy “Hogyan adj el, ha kreatív vagy?” Hogyan építsd fel a termékpiramisod mindehhez.

rita_blogVidi Rita (bal oldalon) a “Jobb agyféltekés kreatív írás” módszeréről beszélt nekünk, amit ő maga fejlesztett ki.

vera_blogNagy Veronika (a képen bal szélen), a Hungarian Etsy Team vezetője az Etsy-ről beszélt, és adott azonnal használható gyakorlati tanácsokat ahhoz, hogy mit hogyan csinálj, ha Etsy boltot nyitsz.

kozonseg_blogA résztvevők egy része Szegeden, az első Gyümölcsöző Kézműves Vállalkozás Szakmai Napon.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>